Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A nyalánk márkik kedvenc eledele: a zöldborsó

Hitte volna valaki, hogy a zöldborsó valamikor éppolyan nyalánkságnak számított, mint a fagylalt, vagy a hűsítő limonádé? A gasztronómia krónikásai azt sem tartják kizártnak, hogy mindhárom újdonság felfedezője ugyanaz a személy. Audigerről van szó, ő vitt először ajándékba zöldborsót a franciák híres uralkodójának, XIV. Lajosnak, aki rajongott a veteményeskertjéért, ahol személyesen, a botjával jelölte ki az ágyások he­lyét. A „Napkirály” elsőre megkedvelte a zöldborsót. S ami a királynak ízlett, az finomnak ta­láltatott az alattvalók és az udvaroncok ál­tal is. Ezzel el is kezdődött a zöldborsó karrierje. Fogyasztása divat, hóbort, sőt mánia lett. A márkinők rászoktak, hogy lefekvés előtt még egy kis zöldbor­sót nassoljanak. A l’art pour l’art zöldborsóevésnek 1665-ben már az irodalom is emléket állított: A nyalánk márkik című vígjáték hősei a nyílt színen lelkesedtek a zöld­ségért. A híres versailles-i veteményeskert dédelgetett növénye idővel aztán Európa-szerte elterjedt. Most pedig nálunk is eljött a szezonja.

Lakók és látogatók újra együtt a Budakeszi Vadasparkban

A kényszerű leállás után már hetek óta ismét látogatható a Budakeszi Vadaspark. Vajon hogyan vészelték át a bezártság heteit az állatok és gondozóik? A madárcsicsergéstől hangos tölgyesben sétálva erről kérdeztük Szabó Pétert, a népszerű állatbemutató park igazgatóját.

A nagy szívvirág töretlen karrierje a díszkertekben

Aki nyitott szemmel jár a kerületben, és nemcsak megcsodálja a dísznövény-kiültetéseket, hanem alaposan szemügyre is veszi azokat, több helyen is találkozhat a különleges megjelenésű szívvirággal.

Energiatakarékos hűtési módszerek a nyári forróság idején

Már most is túl vagyunk néhány melegebb napon, de ez még csak a nyár kezdete. Ha a későbbi forróság idején a lakás hűtésére gondolunk, akkor első és gyakran egyetlen ötletként a légkondicionálás jut eszünkbe, ami nagy beruházást igényel, falja az energiát, és egészségügyi kérdéseket is felvet. Pedig bőségesen akadnak olyan megoldások is, amikkel egyszerűen és energiafelhasználás nélkül javíthatjuk lakásunk klímáját.

Közösséget is épít az egyetemi mentorprogram

Talán kevésbé közismert, hogy a Testnevelési Egyetem (TE) hallgatóinak közel hetven százaléka tanárként vagy edzőként helyezkedik el később. A tanintézmény tehát jelentős szerepet játszik a jövő pedagógusainak képzésében, éppen ezért minden alkalmat megragad annak érdekében, hogy minél magasabb színvonalú képzésben részesítse hallgatóit. Ezt szolgálja az eredetileg európai uniós támogatással elindított mentorprogram is, amelynek működtetője a TE Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Irodája. Ennek vezetőjével, dr. Lőkös Dániellel beszélgettünk.

„Velünk történt” – a Hegyvidéki Kulturális Szalon irodalmi pályázata

A Hegyvidéki Kulturális Szalon irodalmi pályázatot írt ki hegyvidéki szépkorúak számára. „Mikor, ha nem most? Itt az idő, hogy szunnyadó képességeinket kipróbáljuk!” – szólt a felhívás a vállalkozó kedvű tollforgatókhoz. Kardos Krisztina programszervezőt kérdeztük a pályázatról.

„Nyolcvannyolc évesen világbajnok akarok lenni!”

Saját életmódprogramja van, folyamatosan edz, és lelkesen készül a 2021-es ergométer-világbajnokságra. A szárazföldi evezés örökös országos és Európa-bajnokával, a 87 esztendős Kassai Flóriánnal beszélgettünk.

Együtt futni és nevetni

A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején is lehetett egyénileg futni, azonban a csoportos edzésekre nem volt lehetőség. A kijárási korlátozásnak immár vége, így mindkét nyári hegyvidéki futóklub újraindulhatott. Az évadnyitó foglalkozásokon több tucat sportbarát rótta a köröket a városmajori parkban és a Normafánál.

„Mi nem maradhatunk otthon”

A szociális ágazatban dolgozók teljes szívükkel, lelkükkel, egész emberként segítenek másokon – mondta Druskóczi Tünde. A Hegyvidéki Szociális Központ intézményvezetője a koronavírus-járvány kihívásairól és az idősek mentális védelmének fontosságáról is beszélt lapunknak.

Mozgásgyógyszer idős embereknek

A bezártsággal járó koronavírus-járvány még inkább ráirányította a figyelmet az egészségmegőrzés és a mozgás kapcsolatára. Különösen az idősebb korosztály számára ajánlott a „mozgásgyógyszer” alkalmazása, amiről az éveken át a magyar vízilabda-válogatott mellett dolgozó dr. Pavlik Gábor orvosprofesszort, a Testnevelési Egyetem Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszékének oktatóját kérdeztük.

Megújul a Gyógyfű utca

A járványhelyzet idején is folytatódtak az önkormányzati útfejlesztések. Járda épül a Gyógyfű utcában, és bővül a Konkoly-Thege Miklós úti parkoló, ami megoldást jelenthet a Normafa parkolási problémáira.

Csanády György, a Székely himnusz szerzője

A nemzeti összetartozás napján avatta fel a Hegyvidéki Önkormányzat a Székely himnusz szerzője, az idén 125 éve született Csanády György emléktábláját a Városmajor utca 28/c alatt. A himnusz szövege Trianon után egy évvel született, és hamar a magyarság összetartozás-tudatának egyik jeles motívumává, kifejezőjévé vált.

„A fájdalom enyhülhet, de sosem múlik el”

Királyhágó tér, Ugocsa utca, Zsolna utca – a XII. kerület sok részén találkozhatunk a történelmi Magyarország földrajzi helységneveivel. Talán kevesen tudják, hogy a Székely himnusz szövegének írója is a Hegyvidéken élt. Csanády György tiszteletére egykori lakóhelyénél, a Városmajor utca 28/c-nél emléktáblát avatott a Hegyvidéki Önkormányzat a trianoni döntés századik évfordulóján.