Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Minden jó, ha jó a vége…

…a húsvéti sonkára pedig ez fokozottan igaz, mert ha valami, akkor a füstölt, főtt sonka az elejétől a végéig jó, és az utolsó falatig felhasználható. A felvágásnál leeső, az ünnep múltán megmaradó darabokat a gondos háziasszonyok már biztosan összegyűjtötték, és a jövőre gondolva lefagyasztották. De a húsvét utáni napoknak nem kell feltétlenül maradékevő, nadrágszíj-összehúzó időszakká silányulniuk. Elég lemondást jelent, hogy jelenlegi „szűkös” körülményeink nem változtak. Ha viszont körülnézünk a konyhában, azonnal rájövünk, mi minden van, amiből finom, változatos, akár még újnak is mondható fogásokat készíthetünk anélkül, hogy egy pillanatig is lemondásérzésünk lenne.

Négy fal között (I.): Kijárási tilalom, légópincék

A kijárási tilalom elrendelése nem új keletű óvintézkedés, már több mint ezer éve bevett szokás Európában. Kétrészes írásunk első fejezetében rövid történelmi áttekintés után a 20. századi légoltalmi helyzetről és a légópincék szerepéről esik szó, egykori újságcikkeket és egy személyes beszámolót is felidézve.

Magyar Copperfield – egy szemtanú vallomásai

A Hegyvidék díszpolgára, Bereményi Géza nemrég megjelenő önéletírása, a Magyar Copperfield története a világra eszmélkedéstől egészen érettségiig tart, miközben az idők színeváltozásait is követi. A Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas szerzővel az új könyve kapcsán beszélgettünk.

A maszkvarró és a többiek – történetek az önkéntes karanténból (III.)

Minél többeket kérdezünk meg, annál érdekesebb és színesebb kép rajzolódik ki arról, hogy a fegyelmezetten otthon maradó emberek mennyiféleképpen tudják élvezetessé tenni az önkéntes karantén heteit. Történeteink közreadásának egyik nem titkolt célja, hogy jó példákat mutassunk be, amik akár ötletet, akár pusztán erőt és hitet adhatnak másoknak, hogy átmenetileg négy fal között is lehet teljes az élet.

„Meseországban is van koronavírus?”

Tamás Zsuzsa író, költő, egyebek közt a közkedvelt Kicsi Mimi mesesorozat szerzője a Hegyvidéken él. Arról kérdeztük, hogyan változott meg a családja élete, amióta a kijárási korlátozás miatt a legtöbben otthon maradunk.

Maradjunk otthon – kertészkedjünk!

Testi, lelki egészségünk mellett a kertészkedés – kis odafigyeléssel és a beporzó rovarok segítségével – jót tesz a bolygónak is.

Lombfakadás előtt nyílnak a liliomfák

A hegyvidéki utakat járva biztosan mindenkinek az emlékezetében él a kora tavasszal nyíló liliomfák képe. Még az is lehet, hogy az év bármely szakában meg tudnánk mondani, melyik kertben láttuk a pompás virágú díszfákat. Ennek ellenére a liliomfa ritka vendég nálunk, pedig gondozása sem okoz nehézséget.

A fondorlatos kontyvirág

Amikor éppen virágzik, könnyű felismerni a foltos kontyvirágot, a hegyvidéki lombhullató erdőkben is rátalálhatunk. Az év más szakaiban azonban előfordulhat, hogy csak állunk felette, és vakarjuk a fejünket, hogy mi is lehet ez, annyira más arcát mutatja.

Hogyan gondozzuk gyümölcsfáinkat?

A Hegyvidéki Zöld Iroda tavaly ősszel hirdette meg a Gyümölcsöző Hegyvidék Programot. Ennek keretében a XII. kerületi kerttulajdonosok ingatlanonként két előnevelt gyümölcsfát igényelhettek jutányos áron, a bolti ár feléért. A fák ápolásához szakmai tanácsokat kaphattak mindazok, akik részt vettek dr. Gutermuth Ádám előadásán a Hegyvidéki Kulturális Szalonban, a koronavírus-járvány miatti kényszerű látogatási tilalom előtti egyik utolsó programon.

Mi újság, hegyvidéki anyukák és apukák?

Kertészkednek, tanulnak, főznek, esténként dolgoznak – a több mint hatezer tagot számláló „XII. kerületi anyukák-apukák” Facebook-csoport tagjai meséltek lapunknak arról, hogyan telnek otthoni mindennapjaik.

„Nem lesz gond a tanév lezárásával”

Jól működik Hegyvidéken a távoktatás, egyebek közt annak is köszönhetően, hogy a XII. kerületi iskolák gyorsan és megannyi alternatív oktatási eszközt felhasználva alkalmazkodtak a kialakult helyzethez. A Zugligeti Általános Iskolában bevezetett újdonságokról, köztük az intézmény zárt YouTube-csatornájáról dr. Bernyák Adrienn igazgatót kérdeztük.

„Nem volt nehéz átállni”

A diákoknak sem egyszerű a jelenlegi helyzet, hiába maradhatnak otthon, attól még ugyanúgy tanulniuk kell. Pintér Viktória, a Sashegyi Arany János iskola tanulója arról mesélt nekünk, hogyan teltek így az első hetei.