Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A budai vár 1849-es ostroma (II.)

A budai vár 1849. május 4-től 21-ig tartó ostromának legkritikusabb napjaiban Görgei Artúr az Óra-villában kialakított főhadiszállásról irányította a hadműveleteket. Cikkünk második részében az épület történetére és az ott zajló eseményekre fókuszálunk, valamint szó esik Kovács J. honvéd sírjáról is.

„Egy ember addig él, amíg őrzi az emlékezet”

Ki ne ismerné Szabó Magda Abigéljének történetét, amin a nagyszerű tévéfilmnek is köszönhetően generációk nőttek fel? Az emblematikus alkotásban Zsuzsanna testvér szerepét Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja formálta meg, aki most Abigél titkai című, saját maga által szerkesztett önálló estjével tiszteleg az írónő életműve előtt. Felvillantja Szabó Magda életútjának jelentősebb eseményeit, idézetek hangoznak el a többi között a Katalin utca, Az ajtó, a Für Elise című regényekből, és a híres film születésének titkaiba is bepillanthatunk. Piros Ildikó márciusban a Hegyvidéki Kulturális Szalonban mutatta be műsorát, ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Az „alkimista” festőművész, aki elkészítette a világ leltárát

Nemzedéke meghatározó egyénisége volt, és korai halála ellenére gazdag életművet hagyott hátra Mulasics László festőművész. Születésének hetvenedik évfordulójára emlékezve nagyszabású jubileumi kiállítást rendezett közösen a Hegyvidék Galéria és a Várfok Galéria.

Utolsó simítások ünnep előtt

Az ünnepnapok előtt még az utolsó pillanatban is jól jöhet egy-egy ötlet, amit nem nehéz megvalósítani, és változatosságot hozhat a megszokott ételek sorába. A korai húsvéttal most egybeesik a harsányzöld, fokhagymaillatú, friss medvehagyma megjelenése – ritka alkalom, érdemes kihasználni! Az ünnepi húslevesbe meglepetésbetétnek medvehagymás gombócokat tehetünk, és a hidegtálakat, salátákat is bátran gazdagíthatjuk vele. A kaszinótojás házi elkészítésével is megpróbálkozhatunk.

Szép hagyomány, hogy a húsvéti sonkához nem kenyeret, hanem kalácsot kínálunk. Természetesen ebbe kevesebb cukor kell, mint az édes kalácsokba, de nem muszáj feltétlenül sósnak lennie. Miután a kalácsot az utolsó pillanatokban sütjük, még eldönthetjük, hogy az idén nem szögletes vagy fonott formában készítjük: vidámabb, mutatósabb lesz, ha a tésztából rudakat sodrunk, és nyusziformára tekergetjük, vagy kis, kerek koszorúkat formálunk belőle, amelyekbe piros tojások kerülhetnek. Ha pedig nagy koszorút sütünk, akkor a közepébe halmozhatjuk a színes főtt tojásokat. Mindenképpen a húsvéti asztal díszei lehetnek!

Mindenkinek csak önmagát kell legyőznie a Városmajori Futóklubban

Az önkormányzat és a szervező Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. jóvoltából továbbra is ingyenes sportolási lehetőséget biztosít a XII. kerületieknek a Városmajori Futóklub. Minden eddiginél nagyobb a csapat létszáma, ami a télen működő Gesztenyés kert Futóklub sikerének is köszönhető.

Az ödémás lábak korszerű kezelése

A legtöbb ember, ha feldagad a lába, vízhajtóhoz nyúl, azonban ez nem mindig jó döntés. Az ödémát ugyanis sokszor a nyirokrendszer elégtelen működése okozza – hangzott el a Hegyvidékiek Egészségiskolája márciusi előadásában.

Mit csinált Sanyi a Jókai iskolában?

Mielőtt megválaszoljuk a címben feltett kérdést, érdemes tisztázni, kicsoda vagy micsoda Sanyi. Nos, az INFUZE Robots cég Unitree Go2 robotplatformjáról van szó, amit a Jókai iskola kisdiákjai neveztek el így. Ez a különleges robotkutya volt az oktatási intézmény második alkalommal megrendezett digitális napjának sztárvendége. Rajta mérhették le a gyerekek, mi mindenre képes ma már a robotika és a mesterséges intelligencia.

„Az embernek újra szabad útja van Istenhez”

A kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét: az Újszövetség szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kocsis István atyát, az Istenhegyi Szent László Plébánia plébánosát kértük meg arra, hogy mondja el gondolatait a közelgő ünnep kapcsán.

Megújuló védett értékeink - Támogatás és védelem az értékes hegyvidéki épületeknek

Az idén is kiírta értékvédelmi pályázatát az önkormányzat a Hegyvidéken található védett épületek felújítási munkáira, összesen 50 millió forint támogatási keretösszeggel. Helyi védett épületekből eddig is sok volt, a számuk azonban tovább bővülhet a településképi rendelet felülvizsgálatával. Az építészeti értékek megújításának elősegítéséről és a védelem formáiról Hapszné Tarcsafalvi Eszter kerületi főépítésszel beszélgettünk.

Március 15-e legnagyobb értéke, hogy mindenki tud vele azonosulni

Nagy erény, ha értelmes viták folynak a politikában, és nagyon nagy veszély, ha csak felületes vádaskodás, a másik kirekesztése történik – mondta Pokorni Zoltán polgármester a Hegyvidéki Önkormányzat március 15-i ünnepségén. A megemlékezés számos díj átadására is alkalmat adott. Elismerésben részesültek a közbiztonság, a közösségépítés és a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó hegyvidékiek, valamint díjat kaptak azok a gyerekek, akik kiváló munkákat adtak be a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény által meghirdetett 1848-as pályázatokra.